1. bejegyzés - Az ajándék.

július 30.

A nevem Lily. oké, lehet, hogy ez így kicsit sablonosnak tűnhet első olvasásra, de valamicske formalitás azért kell. Egyébként ma van a szülinapom! Mint minden évben, most is szerényen ünnepeltük meg, szűk családi körben. Anyu, apu, James és Al (a bátyáim), illetve Ron bácsi (anyukám bátyja, az én nagybátyám) és Hermione néni (Ron bácsi felesége, apu jó barátja), és persze az ő fiuk Hugo, illetve a lányuk Rose, na meg persze anyu szülei, a nagyiék.
Istenem, annyira izgulok! Nemrégen kaptam meg a levelemet a Roxfortból. azt írták, hogy felvettek, akárcsak James-t és Albus-t. Kifejezetten örülök, hogy egyikükkel sem kell egy évfolyamra járnom, többek köt azért, mert James miatt sosem jutnék szóhoz, illetve Albus miatt biztosan nem tudnék tanulni, mert zavarná az órát.
Egyébként a vezetéknevem Potter. Harry Potter, a kiválasztott, aki túlélte a Sötét Nagyúr átkát, majd aki később meg is ölte őt, igen, annak a Harry Potternek a lánya. Mint kiderült, nekünk (legalábbis Al-nak és James-nek) nehezebb a suli, mint a többieknek, mert apánk és anyánk miatt sokat várnak tőlünk. Édesanyám neve egyébként Ginny Potter, leánykori nevén Ginny Weasley. Ő is ott harcolt édesapám oldalán a legsötétebb időkben. Őszintén csodálom őt is, és apát is azért, amit tettek. Ők a példaképeim. Nem tudom, mi vár rám az iskolában, de őszintén remélem, hogy ugyan olyan nemesen birtokolhatom a Potter nevet, ahogy a szüleim is.
Na, de eltértem a tárgyról. Szóval a szülinapom. Reggel olyan 10 óra körül halk kattanást hallottam. Nyílt az ajtóm, és Albust láttam belépni rajta.
-Hé! Mit csinálsz?- kérdeztem tőle.
-Visszaveszem, ami az enyém.
-Mit? Nincs nálam semmilyen nyomorult cuccod. Legalább a szülinapomon ne piszkálj!
-Tudom hogy nálad van a Kvidics évszázadai, ne is titkold!
-Menj ki innen!
-Tessék?
-Tünés a szobámból!-harsogtam. Al már nyitotta az ajtót, azt hittem már nem keresi többet rajtam a könyvét. Azonban mielőtt bezárta volna, még elmondott egy gyors varázsigét.
-Invito Kvidics évszázadai!- mire az kirepült a szekrényemből, egyenest a bátyám kezébe.
-Köszönöm. -mondta kimérten. Miután kiment, még utoljára kinyújtottam rá a nyelvem, de ezt ő nem látta. A következő pillanatban anyukám lépett be a szobába, nagy mosollyal az arcán.
-Boldog Szülinapot Kicsim!- előztem meg az ismerős szöveg kimondásában. Ő ezt hallva nevetve nyomott egy puszit az arcomra, és egy egész aranyos ruhát akasztott le a szekrényemben lévő fogasról.
-Vedd fel, és gyere le!- mondta lágy hangján, aztán kisétált a szobámból.
Lassan kikeltem az ágyból, aztán ügyetlenkedtem egy kicsit a harisnyával, de végül sikerült felvennem az öltözéket. Eközben anyu jött be, hogy siessek, már mindenki itt van.
-De még fésülködni kéne!- vágtam rá.
-Hol van a fésű?- kérdezte.
-Az éjjeli szekrény második fiókjában.
Édesanyám szerencsére megtalálta, így míg én gomboltam a felsőm gombjait, addig ő fésülgette a vállig érő, vörös hajamat. Szinte egyszerre végeztünk, én még gyorsan felraktam a fejemre a fekete hajpántomat, aztán lesiettem a lépcsőn.
Hermione néni és a lánya szinte egyszerre rohantak le, mikor beértem a konyhába. Mind a ketten megöleltek, megpusziltak, boldog szülinapot kívántak. Kezdem azt gondolni, hogy a néni lelkét klónozták, és a él most Rose-ban. Kicsit idegesítőek, de nagyon szeretem mind a kettőt. Utánuk jött Weasley nagyi és nagypapa, akik leginkább a arcomat csipkedték, máig nem értem, miért.
Ezek után jöttek a türelmesebbek: apu, aki megölelt, felvett az ölébe, és azt mondta "Nagyon szeretlek kicsim. Boldog Születésnapot!", majd Ron bácsi is felköszöntött, rögtön utána Hugo, aki egyébként egyidős James-szel. Ezután maga James, legvégül pedig Al, aki csak megcsapta a nyakamat, és mosolyogva mondta, hogy "Boldog Szülinapot Hugi!".
A sikeres köszöntések után mindenki asztalhoz ült, hogy elfogyassza az ünnepi reggelit. Apu készített tojásrántottát, anyu pedig pici szendvicskatonákat. A legtöbben tojást ettek, én azonban inkább szendvicseztem: nem szeretem a vegetáriánus kajákat.
Következhetett a torta. Már nagyon izgatott voltam, milyen lesz. Hirtelen, a semmi közepén megjelent egy aprócska, alig látható, három szintes torta. Ezután egy nagy, pont ugyan ilyen, azzal a különbséggel, hogy az oldalán az iménti nagyon csodálkozó fejem volt. Ha ez még nem lett volna elég, a finomság elkezdett zuhanni a föld felé. Ám ekkor megjelent két vörös hajú bácsi: egyik az egyik kezével, másik a másikkal fogta a málnatortát.
-Fred, George! Elment az eszetek?- hallatszott a nagyi hangja mögülem. - Lassan harminc évesek lesztek, nem tudnátok abbahagyni a bohóckodást?!- dorgálta az ikreket.
-Azért szerintem jók voltatok.- mosolyogtam rá a nagybátyáimra, és belecsaptam a tenyerükbe.
-Hé, Lily! Boldog Szülinapot! - ölelt át George, miközben elengedte az édességemet. Mindenki kisebb szívrohamot kapott, mikor az dőlni kezdett, de aztán kiegyenesedett, és megmaradt magától a levegőben. Fredtől is kaptam egy puszit, ő is elmondta jókívánságait, meg azt, hogy sajnos Percy és Charlie bátyjuk nem tud eljönni, mert dolguk van. Azt mondtam, hogy semmi baj.
Eután a tortát rálebegtették az asztalra, és mindenki enni kezdte. Kivételesen finomra sikerült, ezer hála és köszönet érte Weasley nagyinak. :)
Végre jöhetett a kedvenc részem, az ajándékozás. A nappali televolt különféle dobozokkal. Rose ragaszkodott hozzá, hogy ő adja oda először az ajándékát. Egy bűvös zenedobozt kaptam, amit ha kinyitok, mindig az a dal szólal meg, amit éppel hallani szeretnék. Annyira nem voltam elragadtatva tőle, de nagyon kedves volt az unokanővéremtől, így megköszöntem, és haladhattunk tovább. Hermione néni volt a második, tőle megkaptam a 100 elsős varázslat című könyvet, amelyekben egyszerű igék voltak leírva. Adtam érte két puszit. Ezután befurakodott a nagyi. Anyu figyelmeztetett, hogy pulcsit fogok kapni, így a csomagolópapír széttépése után nem ért nagy meglepetés. Egy pulcsi. Rózsaszín. Asszem, kb. ennyi. De nagyon megköszöntem. :)
Hugo egy képet adott át nekem a családjáról. Rajta voltak a nagyiék, Ron bácsi és Hermione néni, na meg persze ő és Rose. Egy öleléssel jutalmaztam a kedves ajándékért.
Anyáék következtek: aputól kaptam egy seprűt, mégpedig Tűzvillámot. Tudtam, hogy ő is ilyen seprűt használt Roxfortos diákként, így nagyon örültem neki. A fiúk is seprűt kaptak tőle, de ők egy sokkal újabbat, a Nimbusz 2032-eset. Nagyon örültem neki, hogy én ilyen személyes ajándékot kaptam.
Ezután anyu jött oda hozzám, és egy szalaggal átkötött, bőrkötéses könyvet adott át. Az volt ráírva, hogy Napló.
-Azért adtam neked, hogy írj bele. Bármit leírhatsz, mert mágikusan van lezárva: csak te tudod kinyitni.- fűzte hozzá.
-Köszönöm. - mondtam, és megpusziltam. Legutoljára szokás szerint a bátyáim maradtak. James egy gyönyörű pennát ajándékozott. Kapóra jött, legalább tudok mivel írni a naplóba. :)
Al egy könyvet nyomott a kezembe, minden hozzáfűzés nélkül, majd tovább állt. A cím láttán azonban könny szökött a szemembe: A kvidics évszázadai, első kiadás. Albus még egyszer hátrapillantott, mielőtt kiment a szobából, és mikor látta, hogy könnyezve magamhoz ölelem a kötetet, csak elmosolyodott, és halkan mondott valamit. Az szájáról a szívesen szót olvastam le. Hát igen. A bátyám néha szörnyen goromba és idegesítő tud lenni, de nagyon szeretem, és ezt ő is tudja.
A nap hátralévő részét együtt töltöttük: mindenki jól érezte magát, anyáék gondoskodtak a vendégekről, engem meg mindenki nagy figyelemmel kísért. Bizony, nem minden nap lesz 11 éves az ember, ahogy a mondás is tartja. :)
És hát így jutottam hozzá ehhez a naplóhoz, ezért írogatom most itt a szobámba, viszont hallom, hogy valaki lépeget fel a lépcsőn. Már alszom is!