Harry és Ginny - Az első csók

 Ott álltam az ajtajában.  Az Odúban. Korábban Ronnal és Hermionéval olvastuk a Reggeli Prófétát a nappaliban, mikor Mrs. Weasley azt mondta, kezdjünk el készülni, mert indulunk a kviddics kupadöntőre. Ő is ott volt. Valahogy, a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy szeretem, azonban csak most kezdett kiteljesedni rajtam. A szívem hevesebben dobogott, mint általában, és egyfolytában őt néztem. Néha elkapta a pillantásomat, ilyenkor elmosolyodott. Gyönyörű a mosolya. Minden alkalommal látszott a szemében egyfajta melegség, ami belém is átáradt. Fantasztikusan éreztem magamat a közelében.

Édesanyja szavára a lány elindult felfele a lépcsőn. Tétován bámultam utána, aztán elindultam ugyan arra, amerre ő. Először a saját szobámba mentem be, ahol átvettem a pólómat, majd amilyen gyorsan csak tudtam, Ginny ajtaja előtt teremtem. Bizony. Az imádott szépség, aki nélkül megvesznék, nem más volt, mint Ginny Weasley, Ron huga. Valóban, így elég nehéz dolgom van, egyszerűen nem tudom mit tegyek. Ha elmondanám a barátomnak, azt hiszem, egyszerűen kinevetne. Hermione pedig... Rögtön továbbadná Ronnak. Szóval nem tudom mit csináljak.

Idekintről lehetett hallani, amint pakolászik, illetve ahogy egy-egy textil darab végigsúrolja a bőrét. Azt a gyönyörű, bársonyos, fehér bőrét. Kicsit érzelgősnek tűnhet ez az egész, mert ugye én vagyok a nagy kemény Harry Potter. Legbelül azonban annyi érzelem dúlig bennem, amit egészen eddig elfolytottam, úgy érzem, most muszáj kiadnom magamból.

Az ajtó túloldaláról meghallottam Ginny finom, kedves kis hangját. Valamit motyogott, de nem egészen értettem. Azt hiszem, benne volt, hogy Harry, de valószínűleg képzelődöm. Ekkor finoman, de határozottam kifújta a levegőt, és a következő pillanatban nyílt az ajtaja. Már-már az ájulás szélére kerültem a látványától. Szikrázó vörös hajának egy tincsét hátrafogta, míg a többi a vállára omlott. A bőre olyan puhának tűnt, azt hiszem, nem bírom ki, hogy meg ne érintsem. Két szép zöld szeme melegséget árasztott, arcán megannyi érzelem tükröződött: meglepettség, boldogság, zavartság. A szája mattul fénylett. Nem tudom, hogyan lehetséges ez, azonban még sosem láttam ilyen csábító ajkakat, mint az övéi. Egy gyönyörű, lilás-rózsaszín, könnyű anyagú, combközépig érő, pánt nélküli ruhát viselt, mely nem takarta el sima és formás lábait. Végül pedig egy, a ruhájához tökéletes passzoló lapos talpú cipőt vett fel. 

Már így, külön, külön felsorolva is érezni lehetett a varázslatot, azonban senki nem kaphatja vissza mindazt, amit én akkor, mikor megpillantottam. Ő ekkor belenézett a szemembe, amitől megszédültem egy kicsit, de álltam a pillantását, és én is elmosolyodtam. Abban a mosolyba pedig belesűrítettem minden érzésemet és gondolatomat. Ekkor úgy éreztem megállt az idő, és megszűnt a külvilág. Csak mi ketten voltunk ott, én és ő. Nem tudtam nem őt nézni, nem tudtam félrepillantani, sőt, még pislogni sem. Az egész lénye megigézett. És akkor, ott, megfogtam a kezét, és magamhoz húztam. Finom bőre érintésétől egy pillanatra kirázott a hideg. 

Ő mellém lépett, és ráhajtotta a fejét a mellkasomra. Az egyik kezemet a derekára tettem, a másikkal pedig átkulcsoltam törékeny kis ujjait. Ő a másik kezét átkulcsolta a hónom alatt, és rátette a vállamra. Így álltunk hosszú másodpercekig, majd Ginny felpillantott rám. A kezem, amely eddig a derekán volt, most végigsimított a haján. Aztán közelebb hajoltam hozzá. Ő lábujjhegyre emelkedett, s ekkor ajkaink összeértek. Finom, érzelmes csókban forrtak össze ajkaink. A pillanatot végtelennek éreztem. Megeshet, hogy csak pár másodperc volt, talán hosszú percekig csókolóztunk, de a végeredmény ugyan az lett: elváltak az ajkaink egymástól, és már csak azt a gyönyörű csillogó szempárt láttam. Nem tudtam megállni, ki kellett mondanom:

- Szeretlek. 

Ginny finoman lemosolygott a föld felé, majd ismét megcsókolt. Bár nem mondta ki, ez biztosan azt jelentette, ő is szeret. Ezt üzente ezzel a csókkal.