5. bejegyzés: Méreg

szeptember 3.

Elkövetkezett tehát a második tanítási nap. Kivételesen eléggé korán sikerült felkelnem, hátha már reggel 6 körül keresne McGalagony professzor, hogy elmondja, mi van a pálcámmal. Ebben a hajnali órában azonban úgy éreztem, nem tudok várni. Annyira zavart már, egyszerűen semmit nem tudtam. És mi van, ha az igazgatónő nem lett volna hajlandó elárulni? Nem, ezt nem kockáztathatom meg. Most vagy soha. Belebújtam a finom, puha papucsomba, és elindultam kifelé a szobából. Halk nyöszörgést hallottam Ann ágya felől, illetve még Kate szuszogott úgy, mint aki bármelyik pillanatban felkelhet. Vártam tehát néhány másodpercet. Kinyitottam az ajtót, majd finoman becsuktam magam mögött. Lecsoszogtam a lépcsőn, egyenesen a klubhelyiségbe, onnan pedig ki a folyosóra.
- Lumos! - suttogtam el a fény bűbájt, mire a pálcám végén megjelent az ismerős kis fénygömb. A kövér dáma szitkozódva kelt fel.
- Hé, kapcsold le azt a lámpát! Nem tudok aludni! - szólalt meg álmosan.
- Bocsánat! - mondtam gyorsan, majd tovább siettem. A lépcsőn majdnem beleakadtam Félig Fej Nélküli Nick-be, de időben eloltottam a fényt, így nem vett észre. Na ez meleg volt. Ezek után gond nélkül elértem a könyvtárat. átnéztem néhány régebbi darabot, de sehol nem esett szó különleges nagy varázslók pálcájáról. Ekkor megpillantottam a zárolt szekciót. A könyvtáros nő mélyen aludt, így arra vettem az irányt. A vaskeretes ajtó csikordulására szusszant egy nagyot, én meg megkövültem a lebukás félelmétől. Gyorsan beosontam a könyvek közé. Ekkor megakadt a szemem egy nagy, vastag könyvön: Harry Potter krónikái. El sem hiszem: hiszen az apu! Már épp kinyitottam volna, mikor a távolban fényt pillantottam meg. Annyi időm maradt csak, hogy eldugjam a krónikákat a ruhám alá, mert ezek után a lassan nyolcvan éves, de még mindig ádáz tekintetű Frics urat láttam meg szemtől szemben.
- Na most megvagy! Hajnali mászkálás a zárolt szekcióban, igaz? Viszlek is az igazgatóhoz! - hörögte, majd nyakon csípett és felcipelt McGalagony professzorhoz.
- Jó reggelt! - köszöntem halkan.
- Jó reggelt Potter, jó reggelt Mr. Frics! Mi a probléma? - kérdezte fáradt hangján.
- Ezt a kis Potter ivadékot, kérem - kezdte az öreg. - pár perce elkaptam, amint a zárolt részlegen nézelődött. - vágott a végén egy elégedett vigyort.
- Mr. Frics, légyszíves fáradjon ki. Szeretnék négy szem közt beszélni a lánnyal. - szólott az igazgatónő, mire az idős gondnok elhagyta a  helyiséget. Mikor már csak ketten voltunk, lágy hangon beszélt hozzám.
- Lily! Látam kíváncsiságodat édesapádtól örökölted, de megkérnélek, hogy többször ne keresgélj a zárolt szekcióban, mert azt már nem nézhetem tétlenül. - mondta. - És egyébként találtál valamit?
- Nem, tanárnő, semmit. - füllentettem. Arca kifejezéstelen volt, így nem tudtam eldönteni, hisz-e nekem, vagy sem. Ekkor vonásai ellágyultak, arcára mosoly ült ki.
- Hát persze. - csak ennyit mondott. Úgy éreztem, a téma le van zárva, ezért távoztam az igazgatónő szobájából. Ezek után visszatértem a lányok hálókörzetébe, már azt hittem, vissza sikerül bújnom az ágyba észrevétlenül, mikor megláttam, hogy Kate ébren ül az ágyán.
- Merre jártál? - kérdezte.
- Na jó, ne mondd el senkinek, de... - és ekkor elmondtam neki az egész reggelemet. A könyvet, Frics-et, a tanárnőt... Ámulatba ejtette a dolog.
- Hogy gondolhattad, hogy belopózol a tiltott részlegre?! Esküszöm, nem vagy normális! - mondta a lány komolyan, mire elnevettem magam, és megmutattam neki a zsákmányt. Elkezdtük olvasni az első oldalakat, azonban a többiek elkezdtek ébredezni, így benyomtam a többi tancucc közé. Az első óránk bűbájtan volt. Magamra öltöttem a fekete taláromat, és lesiettem a terembe.
- Most, hogy mindenki megérkezett, kezdhetjük is az órát az alapokkal. - kezdte Motez tanár úr. A fél osztály ásítozni kezdett, őt azonban nem érdekelte, és vadul magyarázott a bűbájtan fontosságáról. Végül óra végén elkezdtük tanulni a Lumos! -t ami nekem már kifogástalanul ment, meg is dicsértek érte.
Következett a gyógynövénytan, ahol Mr. Longbotom beszedte a házi feladatokat, majd folytattuk a tanulmányainkat a kertek világában. Elmesélte, mely betegségekre nyújthatnak gyógyírt az egyszerű, saját kertünkben is megtalálható növények. Az egyszerű torokfájástól elkezdve, egészen a súlyosabb betegségekig, nagyon sok bajra alkalmazható minden ilyen kis gyom.
A szünetben Kate-tel észrevettünk egy srácot, aki épp Queen mellett állt egy szál virággal. Úgy tűnt, szeretné neki odaadni, de végül eldobta, és arcát a tenyerébe fektetve leült egy fa tövébe. Odaszaladtam hozzá, azonban barátnőm inkább meghúzódott a háttérben.
- Hé! - kocogtattam meg a vállát. - Peter! - erre már felemelte a fejét.
- Te tudod a nevemet? - kérdezte megszeppenve. Barna hajú, szeplős fiúcska volt, aki fiatalabbnak tűnt a koránál.
- Persze, hiszen figyeltem, mikor beosztottak. Peter Grey a neved! - mosolyogtam rá. Ő is visszamosolygott, mire megöleltem.
- Figyelj, nincs kedved velünk enni a vacsoránál? - kérdeztem tőle kedvesen. Ez úgy tűnt, teljesen meghatotta, könnyeivel küszködve bólogatott. Még soha nem hívták sehova. Világ életében kitaszított volt. Nem nézhettem tétlenül. Ezalatt Kateline végig csóválta a fejét, de nem érdekelt. Meg fogok barátkozni Peter Grey-jel, ha addig élek is! Oké, ez kicsit nagy kijelentés, de nagyjából érthetitek mire célzok.
A szünet hamar elszállt, a kis sráccal voltam végig. Mint kiderült, az apukája néhány hónapja meghalt, különös körülmények között, és ő azóta összeomlott. Kértem még, hogy meséljen, mert éreztem, hogy nagyon rég nem beszélt senkivel, nem oldhatta a magában lévő feszültséget. Talán még soha. Folytatta is volna, azonban ideje volt mennünk, kezdődhetett a bájitaltan óra.
Az idő alatt, míg Mr. Klyne tanár úr elkezdte az alapoknál, én a krónikákat nyitottam ki a pad alatt. Húsz perc telhetett el, mikor hirtelen felsikítottam: egy undorító, patkány szerű lény - mint később kiderült, vadászgörény - landolt a könyvemen.
- Ohh, elnézést Miss. Potter, Lucyke néha nagyon tapintatlan. - emelte ki egy mozdulattal a lényt az ölemből.
- Szóval, most egy nagyon egyszerű bájitalt fogunk elkészíteni. Mentanal levélre, és pár csepp vérre lesz szükség, a sajátotokra. Egy kiválasztott személy italát megitatom az én Lucy-mel, aki ettől megkapja pár percre a férfiú vagy leányzó néhány tulajdonságát - ezért van szükség a véretekre. Ne aggódjatok, pár csepp elég. Üveget találtok a padon, használjátok a könyvet! - mondta. Kissé furcsának éreztem, de miért ne? Ezért hát elkezdtem. Vizet melegítettem, majd pontosan két percig főztem benne a metániát. Végül egy apró vágást ejtettem a kezemen. A kiserdült vér ismét megfeketedett, majd sercegve belecseppent az üstömbe. Kicsit megijedtem, de mivel nem égette át az üstöt, nem hinném, hogy probléma lenne. a kész főzetet még három percig kellet forralni, majd a tüzet eloltva felönteni két deciliter hideg vízzel. Negyed órán belül mindenki kész lett. A tanár úr végig járt a padok között, aztán megállapodott a tekintete... rajtam.
- Lily Potter! A főzetnek remek illata van, add csak, megitatom Lucykével! - kezdte, mire gyorsan az üstöm után kaptam.
- Ne, inkább ne, kérem! - mondtam, védelmezően fogva az italomat.
- Ugyan már! - csavarta ki a kezemből. Én már akkor éreztem, hogy baj lesz, de hogy ekkora... Ahogy a lé a kis vadászgörény torkán lecsúszott, abban a pillanatban elájult. A tanár úr megijedt, odakapott megnézni a pulzusát.
- Meghalt! Meghalt! - jajveszékelt keservesen. - Te megölted őt! - mutogatott rám, én pedig váltig védtem az igazamat. A dolog odáig fajult, hogy az igazgatói irodában  kötöttünk ki. Mind a ketten előadtuk a saját variációnkat: az enyém az igazság volt, Mr. Klyne pedig azt a változatot, miszerint mérget kevertem a bájitalba, mert szabotálni akarom. Én erre kevesen védekeztem, amiből újabb vita alakult ki. Végül McGalagony leállított minket.
- Tanár úr, kérem fáradjon ki. - kezdte.
- De... - mondta volna azonnal a másik, de nem sikerült végigmondania.
- Azt mondta fáradjon ki! - emelte fel a hangját az igazgatónő, mire a bájitaltan tanár lekullogott a lépcsőn, vissza a folyosóra.
- Lily! Meg kell vizsgálnom a véredet. - adott oda egy üvegcserepet, illetve alá tett egy kis fiolát, hogy abba csepegjen. Ahogy az első feketévé vált vércsepp hozzá ért az üveghez, az azon nyomban szétrobbant, apró pici szilánkokra.
- Uram atyám! - fogta a fejét a professzor asszony. - A jóslat! Nem, nem... - jajveszékelt, majd elmondta nekem az igazságot, látván kíváncsi tekintetemet.
- A véred, lányom... Nos, mindent megsemmisít, amihez hozzáér, a belőle készülő, akár nagyon híg főzet is halálos méreg! - mondta ki a szomorú valót. Abban a pillanatban egy világ dőlt össze bennem. Nem lehetek önkéntes véradó! Na, de viccet félre téve, tényleg sokkolt a dolog.
- Kezdetben nem akartam neked ezt elmondani, de eme eset után, úgy gondolom, jogod van tudni. De sajnos semmi többet nem tudok. Egyedül a jóslatodból derülhetne ki. - szólta el magát. Ezt a kis infót elraktároztam magamban. Azt hiszem, később jól jöhet. Ezek után a tanárnő engedélyt adott, hogy a másik két órámat kihagyjam, és csendben pihenjek a hálóköreinkben. Kedvesen megköszöntem neki, és felszaladtam a szobába. Szerettem volna elővenni a könyvemet és olvasni tovább, mikor észrevettem az eltűnését. Nagyon kétségbe estem, mivel az az ember tudja: a zárolt szekción jártam. Nagyon sokat gondolkodtam ezen, azt hiszem több órát, mivel az ajtóban megpillantottam Kate mosolygós arcát.
- Hé, hát te meg? - kezdte volna el a kérdezősködést, de egy pszt-te elnémítottam.
- Majd elmesélem! De ha nem tévedek, épp késében vagyunk a vacsiról. - nevettem el magam, és a karját elkapva az étkező felé húztam
Odalent már mindenki a helyén ült, vígan eszegettünk, mikor megpillantottam a kis barna hajú srácot.
- Peter! Peter gyere, foglaltam neked egy széket! - intettem a kicsinek. Rögtön odaült mellém, és vígan fogyasztotta el a finom falatokat. Vacsora után aztán beszámoltam Kate-nek a történtekről. Riadtan fogata az esetet. Mikor viszont egy nagy sztori közepén tartottak, néhány szobatársunk beesett az ajtón, valószínűleg hallgatóztak. Úgy döntöttünk, új tanácshelyre lesz szükségünk. Na, de mindegy, a naplómat legalább a helyén találtam, így mindent le tudtam írni. Jó éjszakát!